2009. március 17., kedd

2 évig tart majd a válság?

2008 első 9 hónapjában 11 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. Ebben azonban még nincs benne a globális pénzügyi válság hatása. A legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban továbbra is az építőipari és a kis-, illetve nagykereskedelmi cégek érintettek – derült ki a Coface Hungary elemzéséből.
Az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 17 százalékát indították építőipari cégek ellen az év első 9 hónapjában. A fizetésképtelenségi hányadot tekintve a biztonsági tevékenységet folytató cégek, az építőipari, valamint textilipari tevékenységet folytató vállalatok állnak az első három helyen. A Coface egyébként a kockázatoknak különösen kitett ágazatok közé sorolta az építőipart az autóipari beszállítók és a háztartási elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozó cégek mellett.
Az építőiparban jelenleg is tapasztalható körbetartozások csak nehezíteni fogják a válságban is teljesíteni kívánó vállalkozók helyzetét. Magyarországon most is tízszer annyi építőipari cég van, mint például a szomszédos Ausztriában. Ebben az iparágban bizonyosan tovább fog csökkenni a cégek száma.
Az elemzés szerint 2009 mindenképpen problémásnak látszik a magyar vállalkozások szempontjából, s a tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy 1,5-2 évig tart majd a válság. Mindamellett az eddigiektől elérő helyzet miatt mégsem lehet megjósolni, pontosan meddig is tart majd. Az viszont biztos, hogy a legnagyobb vesztesei a kis és közepes méretű vállalkozások lesznek. A legnagyobb bajban pedig azok vannak, akik már jelentősen eladósodva futnak neki a következő időszaknak.
( www.ingatlanmagazin.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése