2009. március 17., kedd

Fellendülés 2010-ben Magyarországon? Ugyan már!

3-4-5 százalékos gazdasági visszaesést vár jövőre Járai Zsigmond. Szerinte az ipari termelési adatok, hitelezési számok vagy vállalati mérlegek mind negatívan hatnak, de a nyugati kibontakozás is később fog elkezdődni, mint ahogy azt sokan várják. Mint mondta, nem látja okát, hogy 2010 vége felé meginduljon a fellendülés.
A volt jegybankelnök a Menedzsment Fórumnak nyilatkozva emlékeztetett, hogy a feltételezések szerint Németországban nem lesz túl nagy a visszaesés, és Amerika megkezdi a kilábalást jövő év második felében. Úgy tűnik azonban most, hogy ez elég bizonytalan lehetőség, s a folyamatot nagyon nehéz előre felmérni. Magyarország viszont bekerülhet egy negatív spirálba, amennyiben kisebbek lesznek a bevételek, viszont a kiadásokat nehezen tudjuk csökkenteni. Ezzel kapcsolatban egyelőre semmi biztatót nem lát.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosságot ugyan jelentős mértékben sújtja a munkanélküliség, azonban nem feltétlenül a regisztrált munkanélküliek száma nő meg majd nagyon, sokkal inkább az inaktívak aránya. A jelenlegi 3,9 milliónál kevesebb lesz ugyanis a munkahelyek száma. Az inaktívak száma akár 5-6 százalékkal is emelkedhet, miközben a munkanélküliség 8-ról 11 százalékra nő. Az pedig végképp nem fog megjelenni a statisztikákban, hogy a tendencia nyilvánvalóan a feketegazdaságban is megjelenik majd.
(www.ingatlanmagazin.com)

2 megjegyzés:

  1. Ez a cikk megdöbbentő információkat közöl. A munkahelyek folyamatosan szűnnek meg, cégek zárnak be. Az inaktívak száma 5-6 százalékkal is emelkedhet, a munkanélküliség 8-ról 11 százalékra nő. Nagyon nem jó ez így. Mindenki várja már a javulást. Vajon mikor lesz vége? 2-3-4 év? Ezt még senki nem tudja. Mindenesetre a remény él, és a bizakodás afelé, hogy idővel jobb lesz.

    VálaszTörlés
  2. „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”

    VálaszTörlés