2009. március 10., kedd

Elszabadult törlesztőrészletek

Sajnos a válságban, a forint gyengülése erősen kihat a társadalom nagy részére. A hitelt felvett családok nagyon nagy bajba kerülhetnek, mivel a forint annyira gyenge, hogy a felvett összeg mértéke sokat emelkedett és még fog is a jövőben. Úgy gondolom, hogy a mai fiatalok és családok számára is hitel nélkül szinte lehetetlen lakást vásárolni. Sajnos sokan nem fogják tudni fizetni az egekbe szökő törlesztőket, így a bank elveheti a házukat, gépjárművüket. Hogy mi lehet a megoldás? Talán az, hogy az emberek jobban spórolnak és megpróbálják minimális költségekből fenntartani a családjukat. Azok vannak jobb helyzetben, akiket a tág család segíteni tud. Akik számára ez nem adatott meg, nekik nagyon vissza kell fogniuk a költségeiket, ha szeretnék megtartani ingatlanaikat. Az egyre növekvő munkanélküliség is problémát okoz, mivel ha a családban csak az egyik fél dolgozik, úgy nagyon nehéz a törleszteni valók mellett a megélhetésre is pénzt áldozni. Még rosszabb a helyzetük azoknak a családoknak, ahol mindkét félnőtt elveszítette az állását. A kormány próbálja kitalálni a megoldást az emberek megsegítésére, de eddig még véleményem szerint ez nem sikerült nekik.
Hajdú Bihari Naplóban az alábbi cikk jelent meg a törlesztőrészletekkel kapcsolatban:
˝Miközben elemzők arról vitatkoznak, hogy már 320, vagy majd csak 350 forintos euróárfolyamnál dőlnek be tömegesen a devizahitelek, kiderült: a válság októberi kirobbanása óta megduplázódott azoknak a száma, akik kénytelenek voltak igénybe venni a devizahitelükhöz kötött törlesztési biztosítást.Az írás szerint miközben a hazai lakáshitel-állomány több mint felét kitevő svájci frank alapú kölcsönök esetében 30 százalékkal kell havonta magasabb törlesztést fizetni, mint tavaly ilyenkor, a jenalapú hitelt választóknál már hatvan százalékos a növekmény. A szerződéskötés pillanatában havi ötvenezer forintra kiszámolt törlesztő részletnél ez azt jelenti, hogy az ügyfél 65, illetve 80 ezer forintot kénytelen "leperkálni" az otthonáért hónapról hónapra. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése