2009. március 10., kedd

Fidesz javaslata a munkanélküliség kezelésére

Az ellenzéki párt vezetője egy konzervatívabb, óvatosabb, nagyobb visszaeséssel számoló gazdasági tervezést tartana szükségesnek, hozzátette, Magyarország számára nincsen más út csak az adócsökkentések, elsősorban a béreket terhelő adók csökkentésének az útja. Az az út, amit a nyugat-európaiak egy része jár, - hogy pénzt pumpál a gazdaságba- Magyarországon azért nem járható, mert a költségvetés állapota leromlott, tehát nem engedhetünk meg magunknak nagyobb hiányt annál, mint ahol most vagyunk. Pénzt nem tudunk pumpálni a gazdaságba, de ha nem adunk pénzt a gazdaságnak, akkor tönkre fognak menni a munkaadók, egyetlen megoldás van, nem kell tőlük elvenni. Vagyis kevesebb adót kell elvenni tőlük, különösen az emberek foglalkoztatását terhelő adókat kell csökkenteni. Így nem csak a gazdaságot erősítjük, hanem a munkahelyeket is meg tudjuk védeni- emelte ki Orbán Viktor. Az adócsökkentés úgy gondolom valóban hatásos megoldás lenne arra, hogy megakadályozzák a további munkahelyek megszűnését, de addig amég a pártok egymás ,,kitúrásával" vannak elfoglalva a hiteles válságkezelés lehetetlen.

1 megjegyzés:

  1. Egyetértek azzal, hogy az adócsökkentések a megoldáshoz vezető utat jelentenék. A munkaadóknak jelentős visszatartó erőt jelent, hogy bejelentsék a munkavállalóikat a nagyon magas járulékkulcsok miatt. Ameddig nem történik csökkentés, nem lehet arra számítani, hogy a munkáltatók tisztességesen befizetik az adót az embereik után, így az állam bevétele sem fog növekedni.

    VálaszTörlés